2024-11-13 11:42:49

Nyitott Kapuk Napja

Nyitott Kapuk Napja a Győri Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumában

2024 november 13-án és november 21-én ismét kinyitotta kapuit az Iskola, ahol a pályaválasztó fiatalok és szüleik a 2024/2025 Tanévre kínált képzések után érdeklődhetek. Szentpéteri Marianna igazgató közös tájékoztató keretén belül ismertette az iskolában folyó képzéseket, melynek megtartása után laborlátogatásra, gyakorlati helyek körbejárására volt lehetőség.

A rendezvény keretén belül a gyakorlati képzéssel foglalkozó cégek is bemutatkoztak, többek között a BORSODI MŰHELY Kft. is. Miklos Margit irodavezető, személyügyekért felelős vezető, Békésy Tamás oktatási felelős és Kiss-Szabó Martina HR generalista ismertették azon szakmákat, amelyek gyakorlati oldalról a cégnél is oktatásra kerülnek. Egyben tájékoztatták a diákokat és szüleiket, hogyan válhatnak Borsodi-s tanulókká gyermekeik. Mivel pályaválasztásról volt szó, amely nem könnyű a 8-os tanulóknak és szüleiknek, célunk a fémipari szakmák iránti érdeklődés felkeltése és az iránymutatás volt, mely a döntés meghozatalában is segítségül szolgálhat.

nyitott kapuk