2018-05-16 13:58:54

Megújultak a Jedlik-iskola tanműhelyének gépei

Megújultak a Jedlik-iskola tanműhelyének gépei

A győri Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanműhelyének gépparkja hatvan éve szolgálja a szakképzést, a felújítás elkerülhetetlen volt, amelyhez jelentős támogatást nyújtott a Borsodi Műhely Kft.

Itt végeztem a Jedlikben, az intézménnyel élő a kapcsolatunk, s természetes volt, hogy segítünk az esztergagépek felújításában” – fogalmazott Horváthné Borsodi Mónika, a Borsodi Műhely Kft. ügyvezető igazgatója. A tíz gépből kettőt ingyenesen korszerűsített a Borsodi Műhely, a további nyolcat pedig kedvezményes áron vállalta. Emellett alapanyagokat is biztosít a képzéshez, így a támogatásuk értéke több mint kétmillió forint. A gépfelújítás nem valósulhatott volna meg teljes egészében a Török Gépipari Kft. segítsége nélkül, a tulajdonos, ifj. Török József ugyancsak egykori Jedlikes diák.

„A Jedlikesek szíve a végzés után is Jedlikesként dobog, egykori tanítványainkra számíthatunk, miután cégvezetők, tulajdonosok lesznek” – köszönte meg a támogatást Módos Gábor igazgató, aki elárulta, ő maga is ezeken a gépeken tanulta meg az esztergálás alapjait.

Gede Esztertől, a Győri Műszaki Szakképzési Centrum főigazgatójától megtudtuk, a győri tanműhelyek évek óta folyamatosan korszerűsödnek, a Jedlik-iskolában a most felavatott géppark a felújításokkal és a támogatásokkal együtt közel ötmillió forintot tesz ki.

Forrás: GY.P
fotók: O. Jakócs Péter